Dereszla-dűlő

Az északról, keletről és délről Bodrogkeresztúr által körülölelt Dereszla-hegy dél-délkeleti oldalán fekvő Dereszla-dűlőben 4 hektárnyi ültetvényt művelünk. A terület betelepítése két lépcsőben, 2002-ben és 2004-ben történt, a fajtaösszetételt tekintve 50% furmint, 24-24% hárslevelű és kövérszőlő, valamint 1-1% cabernet sauvignon és cabernet franc található itt.

A hegy alapkőzete a riolit- és az andezittufa, amelyet nagyrészt lösz, foltokban pedig erdőtalaj borít, így határozva meg az e dűlőben termett szőlőből készült borok karakterét.

A Dereszla-dűlő a legszebb szőlőterületeink egyike, ahonnan egyszerre nyílik mesébe illő kilátás a bodrogkeresztúri római katolikus templomra és az egész Bodrogközre.

A terület érdekessége még, hogy a XIX. század harmadik harmadában pusztító filoxéravész itt még jelentősebb károkat okozott, mint másutt Tokaj-Hegyalján. Lévén a lösztalajok félig immunisak, ez a terület végül kimaradt a rekonstrukcióból, aminek következtében a Dereszla-hegyen található szőlőterületek az 1920-as évekre teljesen kipusztultak. A terület újratelepítése csak az 1950-es években kezdődött meg.

Szentkereszt-dűlő

A Tokaji-hegy részét képező Kereszthegyen található Szentkereszt-dűlő a jelenlegi ismereteink szerint a mai Tokaj-Hegyalja legrégebbi szőlőterülete. A régi feljegyzések hol Bodrogkeresztúr, hol Tarcal, hol pedig Tokaj határában fekvő szőlőterületként írták le. Az egykorú iratok elsőként 1187-ben említették, amikor III. Béla király Tokaj térségében telepítette le a Szent János Ispotályos Lovagrendet, kolostoralapítás céljából.

Dél-délnyugati kitettségének köszönhetően az itt telepített szőlő szinte napkeltétől napnyugtáig fürdik a napfényben. A terület alapkőzete vulkanikus eredetű, andezites-dácitos tufa, amelyet változó (3-7 méteres) vastagságban lösztalaj, népies nevén sárgaföld borít. A vastag löszrétegnek hála a talaj megmunkálása viszonylag könnyű, ugyanakkor könnyen is erodálódik. Kevésbé jó vízmegtartó képessége miatt az itt szüretelt szőlőből lágyabb borok születnek.

A Szentkereszt-dűlőben jelenleg 5,5 hektárnyi ültetvényt művelünk, amely 55 %-ban furmint, 18 %-ban kabar és egyformán 9 %-ban sárga muskotály, hárslevelű, valamint kövérszőlő fajtákból tevődik össze. Az 5,5 hektárnyi ültetvény telepítése három lépcsőben, 1997-ben, 1999-ben és 2002-ben zajlott.

A Kereszthegy Szentkereszt-dűlővel határos, de mégis elkülönült részét képezi a hegyháton fekvő Nyulas-tető, régies nevén Liliom, ahonnan csodálatos kilátás nyílik az egész Bodrogközre. A Nyulas-tetőn található másfél hektárnyi területünket 65 %-ban sárga muskotály, 35 százalékban pedig furmint alkotja.

Péter deák-dűlő

Szintén a Tokaji-hegyen fekszik a kelet-északkeleti kitettségű Péter deák-dűlő, amelyet az írásos emlékek az 1600-as években említenek először. Ezen a területen található az egyik legidősebb ültetvényünk, amely összesen másfél hektáron terül el, és 65 %-ban furmint, 35 %-ban pedig zéta szőlőfajtából tevődik össze.

A vulkanikus eredetű alapkőzetet itt is változó rétegvastagságú, kevésbé jó vízmegtartó képességű sárgaföld borítja, a kelet-északkeleti kitettségnek köszönhetően a gyümölcs savai mégis markánsak maradnak. A pezsgőnk és a gyöngyözőborunk alapjául szolgáló gyümölcsöt éppen ezért jellemzően innen szüreteljük.

Lapis-dűlő

A Bodrogkeresztúrban található Lapis-dűlő a Bodrogkeresztúri-félmedence központi, dél-délkeleti kitettségű tagja, amelyet északról a Zemplén előhegyei határolnak, míg déli irányban nyitott a Bodrogközre. Földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően a területet sajátos mikroklíma jellemzi, nyáron meleg, ősszel pedig nedves, párás levegővel, aminek köszönhetően az itt termő szőlő könnyen aszúsodik. Alapkőzete a vulkanikus eredetű andezit- és riolittufa, amelyet az ezek elmállásából keletkezett nyiroktalaj sok helyen tetemes vastagságban borít.

Viszonylag nagy kiterjedésű dűlő, amelyben másfél hektárnyi ültetvényt művelünk, összesen hat teraszon. Szőlőterületeink a Lapis-dűlő magasabban fekvő részein, kb. 270-300 méteres tengerszint feletti magasságban találhatók.

A telepítés ebben a dűlőben is két ütemben történt. A régebbi egyhektáros, négy teraszt felölelő terület már az 1980-as évek eleje óta megbízhatóan terem. Ezzel szemben a fennmaradó kétszer negyed hektáros területből az alsó terasz újratelepítésére, illetve a felső terasz betelepítésére csak a közelmúltban, 2015-ben került sor. S bár korábban e felső területen is szőlő volt, mivel az 1960-as években felhagytak annak művelésével, egészen 2015-ig parlagon maradt.

A terület fajtaösszetétele is változatosan alakul. Míg a régebbi teraszokat 100 %-ban a furmint szőlőfajta uralja, addig a két új telepítésű terasz egyikébe kizárólag furmint, a másikba pedig kizárólag kabar került. Van azonban egy érdekes körülmény, amely minden más területtől megkülönbözteti ezt az ültetvényt, mégpedig az, hogy az új telepítésű furmint terasz összesen 59 féle, a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete által szelektált klónból tevődik össze, így gyakorlatilag kísérleti ültetvényként jellemezhető.

A talajtani adottságokat illetően mind a régi, mind pedig az új telepítésű területen az erősen kötött, köves nyiroktalaj a jellemző, amelyre egyébként magának a dűlőnek az elnevezése is egyértelműen utal (a latin „lapis” szó a mi nyelvünkre lefordítva követ jelent). A köves, jó vízmegtartó képességű talaj a dűlő borainak magasabb savtartalmat és jellegzetes ásványos karaktert kölcsönöz.

Várhegy-dűlő

A Bodrogkisfalud északkeleti határában emelkedő, 300 méter magas Várhegy lábánál fekvő Várhegy-dűlőben másfél hektárnyi, alacsonyabb lejtésszögű ültetvényt művelünk. Az 1989-ben és 2002-ben történt telepítések nyomán 65 %-ban hárslevelű, 35 %-ban pedig zéta található itt.

A Várhegy és a Bodrog folyó közelsége, valamint a dűlő dél-délkeleti kitettsége a területnek sajátos mikroklímát kölcsönöz. Ennek és az egyébként is jól aszúsodó szőlőfajtáknak köszönhetően a jó évjáratokban sok mázsa aszút szüretelünk erről a területről.

A vegyes andezit- és riolittufa alapkőzetet ebben dűlőben is kötött nyiroktalaj borítja, amely jó vízmegkötő képessége révén még a legnagyobb szárazságban is megfelelő mennyiségű nedvességgel látja el a szőlőt, markáns savtartalmat, határozott karaktert kölcsönözve ezzel a dűlő borainak.